Az Anker ház. Mindig is idegesített. Most zavarban vagyok, mert kicsit elkezdtem utálni, de lehet, hogy csak azért, mert elolvastam pár cikket erről az épületről, amiben mások (rendes, híres emberek) kifejtik, hogy mennyire zavaró ez a ház, pl. Bárkay Tamás és Bojár Iván András így beszélgetnek a Népszabadság hasábjain:

 „Ott szemben viszont egy kifejezetten sokkoló épület dülleszkedik, már ha engem kérdeznek, mint ahogy egyébként nem. Szerencse, hogy egy részét innen nézve kitakarják az áramszekrények és a villanyoszlopok.

- Hát igen. Az Anker-ház. Borzalmas, Budapest egyik legrondább épülete. Bár az emberek legtöbbje szépnek látja, jaj de csodás, tornya van, oszlopai vannak, mondják. Ami jó eszembe jut róla, az a tetejéről a kilátás és mögötte az Anker köz, amely egy csipetnyi Londont varázsol ide.”

Itt érdemes az épület külsejéről is írni, mert elég jól exponálja magát a téren. Olyan, mint egy felfújt lufi, színes-szagos, nagy, de tartalmatlan. Lehet, hogy nem illik beszólni, mert elég kicsi vagyok én ehhez és tapasztalatlan is, viszont úgy gondolom, hogy az épület közkincs, a köznek épül, mindenkié, ezért gyakorlatilag mindenkinek lehetősége van arra, hogy gondoljon róla valamit, ha akar. Szerencsére olyan világot élünk, ahol szabadon lehet véleményt nyilvánítani, és ezt a jó hírt megünnepelvén én most élek ezzel a lehetőséggel.

Ugyebár - ahogy a fent idézett cikk is írja - a ház maga a megtestesült reklám, az Anker biztosító társaság számára épült. Ma így nézne ki:

Állítólag a tervező, Alpár Ignác felesége így kiáltott fel, amikor meglátta a házat: "Na de Ignác! Nem szégyelli magát? Mit csinált maga itt?" Az aktuális korban épülő házakat mindig nagyobb kritikával illetik, mi pedig sokkal elnézőbbek vagyunk a régi alkotások iránt, mert automatikusan feltételezzük, hogy a régi kor embereinek mindenben igazuk volt, és ők borzasztóan értettek mindenhez. Lehet, hogy az indokoltnál nagyobb tiszteletet élveznek, pusztán azért, mert már halottak egy ideje. És? Na mindegy.

Ettől függetlenül nem vagyok dühös az Ankerre, mert van egy nagyon kellemes tulajdonsága: az Anker-köz. 

Most pedig térjünk rá a ház belsejére. Először is: meglepett. Ahhoz képest, hogy mennyire grandiózus kívülről, a belső tér nem adja vissza ezt az érzést. Sötét, szűk, és sajnos nagyon csúnyán újították fel annak idején (tán a 60-as években). 

Nagyon szokatlan az egész belső, sose láttam még ilyet, egy viszonylag nagy egykarú lépcső vezet fel az első szintre, ahonnan egymás mellett 2 db lift indul, de van egy óriási nagy lépcsőház kicsit arrébb, háromkarú lépcsőkből. 

Ez a lépcsőház ijesztő. A lépcső tövében, oldalazva mertem csak menni rajta, hatalmas nagy tér az egész, valahogy aránytalan minden; nagy lépcsőház, közben szűkös, sötét folyosók... Nem értettem az egészet. Mindemellett függőfolyosós házról van szó, háromszög alakú udvarral, ez is borzasztó, mert tényleg nagyon magas az egész ház, és ehhez képest a legfelső függőfolyosón csalinkázni nem akkora élmény. Sajnos nem találtunk kellemes részleteket, finom megoldásokat; az egész olyan, mint egy horrorfilm.

Nagyon rossz érzéssel jöttem ki, és most is rossz érzéssel írok róla. Nem tudom, mi a baj, talán a rossz állapot, a sötétség, az elhagyatottság, gyorsan abba is hagyom, mert mindjárt beugrik az ablakon egy fekete macska és eltörik a tükör a mosdóban. 

-teti