Nemrég ellátogattunk a Csepel Művek területére, hogy régi ipari csarnokokat nézegessünk. Az üzem Weiss Manfréd nevéhez fűződik, akit már említettem egyszer a henger alakú liftes ház kapcsán. 

Valaha ez egy sikertörténet volt. Weiss Manfréd (1857-1922), a tesójával, Weiss Bertholddal húskonzervgyárat alapított, a terméket főként a hadseregnek szállították, és kialakult a kapcsolat a gyár és a hadsereg között. A húst fém dobozokba rakták, így elkezdtek érteni az ilyen fém-dolgokhoz is, és akkor egyszer csak elkezdtek inkább töltényeket gyártani a hadsereg számára. Miután a Közvágóhíd közelében lévő üzemük felrobbant, a hatóságok nem engedték a lőszergyártást azon a környéken, így át kellett költözniük Csepelre. A gyár fejlesztéséhez a további tőkét házasság útján szerezték, jó helyre házasodtak be ezek a kópék. Közben Berthold lekopott, mert bekerült a parlamentbe, az üzem teljes egészében Weiss Manfrédé lett. A háború előtti években és a háború alatt is hadi dolgokat gyártottak a sereg számára, a termelés maximális volt, a gyár egyre bővült. 1919-ben a Tanácsköztársaság államosította a gyárat, Manfréd kikészült és öngyilkosságot kísérelt meg, megmérgezte magát, de megmentették. Szegény szerencsétlen, felépít kemény munkával egy hatalmas és virágzó gyárat és akkor egyszer csak elveszik tőle. Nem is tudott talpra állni, 1922-ben meghalt. Ez szomorúan hangzik, igaz? De... ne ezt lássuk benne, ez az időszak szívás volt mindenki számára, inkább arra gondoljunk, hogy Weiss Manfréd, egy falusi pipakészítő fia egy élet alatt létrehozott egy hatalmas üzemet a semmiből, ami rengeteg embernek adott munkát, és 100 év múltán sem felejtettük el az ő nevét és érdemeit. A Weiss család után a gyárra először a nácik, majd a komcsik tették rá a kezüket, közben a második vh alatt nagy károkat szenvedett az üzem. 1950-56-ig a gyárat Rákosi Mátyás Vas- és Fémműveknek hívták, mintha olyan rohadt sok köze lett volna a gyárhoz, de mindegy. De mi a helyzet napjainkban?

A gyár elképesztően nagy és lerobbant. Fogalmam sincs, mihez lehetne vele kezdeni, persze vannak ábrándjaim, de reálisan tekintve, őszintén: reménytelennek látom a helyzetet. A Csepel Művek - sőt, egész Csepel - egy más világ.Olyan, mintha egy díszlet lenne filmforgatáshoz. Egy nagy kapu fogadja az idelátogatókat és azt hazudja, hogy Csepel Művek,

de igazából belül egy pangó gyártelep várt minket.

Ez itt a "főutca", a Színesfém utca. Az egész területet behálózták a levegőben vitt csövek:

Néha nagyon sok cső találkozott egymással:

Amúgy megtaláltuk a számításainkat, mert sok régi csarnokot találtunk, amik szépek alapvetően, csak ugye le vannak pukkanva.

Mindenféle formájú csarnokok láthatók erre.

Kedves, hogy dacára annak, hogy gyárépület, igényesen tervezték, kis cirádás izé, kör ablak meg ilyesmi.

Egy keveset egész tűrhető állapotban sikerült megőrizni, de lehet, hogy ez csak a véletlen műve.

Ez is egész szépen megmaradt.

Tele volt ilyen fűrészfogas tetejűvel is (séd tető a neve).

Elég lehangoló ez a fekete házsor, mi? Semmi gond, mert pár csarnokot kifestettek rózsaszínre, hogy vidámabbnak tűnjön, pl ezt:

meg ezt:

meg ezt:

Itt szeretném megjegyezni, hogy a rózsaszínre (és mindenféle összevissza színre) kifestett dolgok nem lesznek vidámak ettől a gesztustól. Nem. Sajnálom. A házak nem vidámak, mert a ház az ház és nincsenek érzelmei, és én nem a színes háztól leszek vidám, hanem tök más dolgoktól. Ettől a mázolástól nem fog megjavulni a gyár, egy halott sem kel életre, ha kisminkelik. Mindegy, itt igazából mindegy, mi történik, akkor szoktam igazán kiborulni, ha a városban kezdenek összevissza festegetni, pl Moszkva Széll Kálmán téren, rá van festve a lépcsőre, hogy "Szép napot!" és ilyenkor mindig dühös leszek, ilyen profán módon erőltetni a jó kedvet elképesztően szánalmas. Adták volna oda a festékre szánt pénzt valakinek, és akkor legalább annak az egy valakinek jó kedve lett volna. Ja nemcsak rózsaszín, hanem mindenféle más színű épület is van itt:

Na mindegy. Van egy-két újabb csarnok, pl ez szerintem később épült, mint az eddigiek:

De mi van ezekben a csarnokokban? Befotóztunk néhányba, és többnyire ez van bennük:

Nagy csarnok pillérekkel, beomló tetővel, mohás padlózattal. Meg ez:

Egyébként több csarnokot még használnak, egyrészt van valamiféle termelés azért, hallani is lehet a területen "üzemi" hangokat, és füstszag van, mint egy tisztességes vasgyárban. Pl itt valamit gyártottak:

De nem tudom, mit, mert annyira ijesztő volt, hogy nem néztünk be. Amúgy mindenféle cégek raktárai meg telephelyei vannak errefelé, a legkülönbözőbb dolgok, ki volt írva pl, hogy skydiving, autóbontó,

női szabó (jó, ez régről maradt itt):

valami gombatermesztés:

és pékség:

Ja és lehet venni információt is:

de az sajnos elfogyott. Szóval vannak itt ezek a gyárépületek, de van egy másik réteg, ami áthatja a CSM-et, a különböző munkahelyek és ezekhez tartozó funkciók, pl elég sok kajálós hely és büfé, és munkásszállók, mint például ez:

Mondanom se kell, hogy nagyon durva emberek mászkáltak itt, de nem szóltak hozzánk, nem akarták elvenni a fényképezőmet és semmi ilyesmi. Tehát a gyárakon kívül volt itt más közintézmény, pl. ez, ami nem tudom, mi:

És van itt egy kórház is:

Továbbá van itt víztorony:

és erőmű:

És... az elmaradhatatlan, korabeli telep! A CSM keleti részén egymáshoz hasonló családi házakat találtunk, ráadásul téglaburkolatos dizájnnal, amilyenek a régi gyárépületek voltak. Biztos itt laktak a vezetők:

Jaj de aranyos! Ikerházak.

Annyira megható, de komolyan!

Ilyenekkel volt tele az utca, egy rakás volt, vagy 20 ilyen ház. És a kertben hatalmas platánfák nőttek, mintha 200m-rel odébb nem egy lepukkant csarnok lenne, hanem kis tavacska kiskacsákkal és vidám gyermekekkel a parton.

Hát, ez mind a Csepel Művek, egy kerületnyi nagyságú területen. Fáj látni az üres gyárat, főként azért, mert arra gondolok, hogy mennyire nincs hazai ipar. De legalább háború sincs, hiszen ne felejtsük el, hogy Weiss Manfréd a háború segítségével tehette ennyire sikeressé az üzemét.

-teti