Ez most egy összevissza poszt lesz mélyenszántó gondolatok nélkül, csak gyorsan kiterítem, amim van, mert már írnék... Most több a munkám és hamarabb sötétedik, ezért kevesebb házam van és nem tudok olyan ütemben posztokat gyártani, mint szeretnék.
Újlipót
Véletlenül bementünk ugyanabba a házba, ahol már jártunk... Más ajtón keresztül, ezért nem ismertük fel egyből (legalább is én). Ez a Turul ház volt, szenteltem már neki egy egész posztot. Azért említem meg most is, mert a bejárattal szemben volt egy kis asztalka, tele növényekkel és egy gömb akváriummal, benne kettő darab aranyhallal, és alá volt írva egy papírra, hogy "Ő Raoul, a ház hala". Jó, de most melyik a kettő közül? :D
Lehet, hogy mindig több Raoul van, mert gyorsan döglenek, ami nem lenne csoda, elnézve, hogy mennyire fapados ez az akvárium. Eh, mit számít? Jók a halak! :)
Óbuda
Ez a ház az Óbudai kísérleti lakótelep egyik tagja volt, ami ennél sokkal több szót érdemel, de a poszt elején megígértem, hogy ma nem leszek mélyen szántó, tehát most mint házról írok, nem pedig egy nagyobb projekt részéről.
Úgy volt, hogy azt mondtam: "bárcsak kijönne valaki és bemehetnénk..." és erre kijött, mi meg bementünk. Azt hittem, én vagyok itt a menő arc, aztán kiderült, hogy a ház mindig nyitva van, mert amúgy is egyszerű bejutni a félszintről. Három dolog miatt tetszett. Egy:
Kívül-belül terméskő volt a bejárat! Akkoriban imádták ezt a terméskövezést az alsó szinten, és én megértem az ő szenvedélyüket.
Aztán nagyon tetszett a lépcsőházat határoló "fal" mintázata. 
Elétettek egy polikarbonát lemezt, biztos beesett az eső meg idefészkeltek a verebek.
Végül a ház külső folyosós rendszere tetszett, ami nem kuriózum, csak én szeretem ezt a megoldást.
Értem, hogy miért nem jó ez, mégis sajnálom, hogy manapság kiutálták az oldalfolyosót. Laktam ilyen házban Kispesten és szerettem a lakásból kilépni egy köztes helyre, ami a kertre néz.
Múzeum körút
Nagyon szép belső udvaros kis lakóház volt nyitva a Múzeum körúton, de valahogy furcsa volt az egész. Mintha nem lettek volna benne lakások. Elkezdtünk fotózni az emeleten, mire jött egy 60 körüli nő, hogy "legyenek szívesek, jöjjenek le onnan", lejöttünk, és akkor meg "mondják már meg, mi szépet látnak itt? Menjenek át a szomszédba, a 7-be, az tényleg szép". Ez a ház is szép volt, sajnálom, ha az ellenséges néni ezt nem látja. (Igazából nem sajnálom.) Eltekintve ettől a kellemetlen incidenstől, szép perceket töltöttünk el itt, amit dokumentáltam is, lássuk:
Először is, szembe találtuk magunkat ezzel a nagyon kedves kúttal, imádom a váratlan kutakat a házakban! Nagyon rendben van tartva az egész, a fal pisztáciazöld.
Az volt az érdekes, hogy nagyon pici az egész, lehet, hogy a gonosz néni lakik benne egyedül...
Szép a korlát, mi? Jó ez a kis tulipán, meg ezek a kerek díszek, sose tudnék ilyet kitalálni...
Épp ezt a tulipánt fotóztam, amikor leküldött a nyanya. A lépcső csigalépcső volt, hátul volt még egy cselédlépcső, de az le volt zárva.
A bejárat meg ilyen volt:
Mintha senki nem használná, annyira steril, halott az egész, mint valami múzeum. Szépnek szép, de valahogy szar is egyben. Ki érti ezt...
Mechwart tér
A Keleti Károly utcáról szeretnék már írni, oda-vissza elsétáltam rajta, volt is egy-két lehetőségem, de épp egyedül voltam és sok esetben nem éreztem magam biztonságban. Nem olyan egyszerű ez a Buda, kevesen laknak a házakban, feltűnőbb, ha valaki ott téblábol és még fotózgat is, hiába vagyok kedves, megnyerő személyiség... na mindegy.
Szóval a Keleti Károly utca a kedvenc utcám, például ezért:
Meg ezért:
Meg sok másért. Már éppen kezdtem teljesen elcsüggedni, hogy csak járkálok itt, mint egy holdkóros, és nem tudok majd miről írni, amikor nyitva állt a Mechwart téren egy szuper ház! Biztos, hogy híres is, most nem találtam róla semmit így hirtelen. (Ha valaki tud róla valamit, megírhatná kommentben, ha volna oly kedves...:)) Gondolom hatvanas évek, vagy hasonlók, kezdek már teljesen a megszállottjává lenni ennek a korszaknak. Sajnos elkezdett besötétedni, és utólag látom, hogy jó homályosak lettek a képeim, de hát ez van. Eleve az előtér, két szint magas, galériás, pusztán azért, hogy jól érezzük magunkat! :)
Nem adja vissza a kép, de valahogy nagyvonalú volt az egész, ilyen, ha lenézek a galériáról, aminek tényleg semmi haszna azon kívül, hogy menő:
Na és ez a "kikövezett" út?
A lift gondolom újabb, olyan, mintha egy űrhajós kabinban lettem volna.
A legfelső emeleten kiszálltam és hűűű!
Nagy, és világos meg minden, átlátható az egész lépcsőház, egyáltalán nem fukarkodtak semmivel.
Nagyon sok hely van itt mindenre. Most így mondanám, hogy közösségi hely, és milyen jót tesz a lakóközösségnek, de igazából nem ezt gondolom, és fogalmam sincs, miért rugózik mindenki ezen a közösségi dolgon a társasházak esetében. Szerintem nem azért nagy itt a tér, hogy majd itt lesz a közösség, hanem mert jó, szép, kellemes, jó lehet ide hazajönni. Megmondom őszintén, amikor hazajövök a munkából, mindenki felidegesít a városban, lökdösnek a buszon, szájszag van a metrón, már nem tudom, hogyan fordulhatnék jobban magamba, akkor totál nem érdekel a közösség a saját otthonomban! Leülök ilyenkor egy sötét sarokba és sírok, nem pedig a szomszédokkal bazseválok! (Ez a szó zenélést jelent, de gondoltam, jól hangzana ide...) Lakóközösség csak régen volt, amikor az emberek jobban egymásra voltak utalva, meg akkor, amikor egyszerre költöztek be valahova, és ugyanazok a problémáik voltak "Marika, nálatok se megy a fűtés?", azért van mindenki ilyen jóban a Szomszédokban is, és a Barátok köztben pedig mindenki rokon a másikkal, mert mindenkinek húsz zabigyereke van valahonnan. Az emberek jönnek-mennek, albérletből albérletbe költöznek, a virtuális térben tartják fent a kapcsolatot, nem pedig a babakocsi-tárolóban. Just saying. Na.
Ja, és az egész lépcsőházi fal üvegtégla, természetesen:
Minden szinten ki lehetett menni egy kis erkélyre, nem tudom, minek amúgy, de megadatott a lehetőség.
Ezt láttam az erkélyről:
Annyira nem szép mondjuk, régebben biztos jobban érvényesült a panoráma. Amúgy a padlón ez a kő, kicsit ilyen zzzzssss-zzzzsss, jó zizis volt ott a helyszínen, de én egyáltalán nem bántam ezt.
Lentről még felnéztem utoljára:
Aztán búcsút intettem ennek a háznak is.
-teti
