Házakban Jártunk

Szocreál - Pillangó utca

2014. szeptember 03.

Az emberek zöme azt hiszi, hogy ami 1945 és 1990 közt épült, az mind szocreál. Pedig nem. A szocialista realizmust 1951-ben találták ki központilag, mert elvetették az ezt megelőző, büdös, imperialista, kapitalista építészetet, a modernizmust, így az íróasztal mögött kifundált formálásmód lett a menő Magyarországon kb. 1955-ig. A szocreálnak ki kellett fejeznie a monumentalitást, közérthetőnek kellett lennie, hogy a proli sutyerákok is megértsék, ezért közös erővel úgy döntöttek, hogy alábuknak a történelem mocsarában és felszínre hozzák a klasszicizmust, mint kifejezésmódot. Ezt bemutatandó, lássunk pár nem szocreál és pár szocreál épületet az összehasonlítás kedvéért.

Ez nem szocreál, csak nagy (SOTE):

Ez sem szocreál, csak csúnya (Örs):

Ez meg pláne nem, mert ez igazi klasszicista, a Nemzeti Múzeum:

Ezek pedig a híresebb szocreál házak, a II. kerületi önkormi a Mechwart ligetnél (1951):

A BME R épülete (1955):

És a Puskás stadion (1953):

Az a gond a szocreállal szerintem, hogy egyszer már ezeket a dolgokat levetkőztük, eltűntek már az oszlopfők és egyebek, mert egyszerűen meghaladta a kor. Ha ilyenek épültek már egyszer Budapesten (1933):

...akkor nem kellene visszatérni a dór oszlopokhoz és timpanonokhoz, pláne nem ilyen eszmei megfontolások alapján. Ez így túl szakmai? Jó, akkor: ez a szocreál olyan, mintha archaizálva beszélnék, mert ez az utasítás: elibe menvén, fölibe vettem a nyűtt gúnyámat és egyéb, pedig már senki nem beszél így. 

Lakóházak is épültek ebben a szellemiségben, pl. szocreál az Örs vezér teréhez közeli Kerepesi úti telep is, ami a Pillangó utca tájékán van, a minap ide látogattunk el a Vikivel. Szerettem volna gyűlölni a helyet, mert nem titkolom, hogy eléggé bosszant a szocreál, de igazából nem volt rossz. Annyiban volt lehangoló, hogy valamiért elég rossz arcú emberek lófráltak erre (pedig a tágabb környék, az Örs és Zugló nem gáz), az egyik házban egy ember mondta, hogy ne kössük ki ide a biciklinket, mert itt mindent azonnal ellopnak. Mondtuk, hogy csak látogatóba jöttünk egy barátunkhoz, pár perc és megyünk, nem kell... izgulni. Ilyen ki-be ugrálós, belső udvaros tájék ez, nem rossz, de kicsit néptelen.

Elég nagy drabális...

Egy fia ember nem volt itt, csak vagy 50 db szőnyegporoló, a képen ami hintának néz ki, az is szőnyegporoló.

Nem tűnik amúgy különösebben szocreálnak, talán részleteiben lehet nyakon csípni inkább:

Kisfiú kecskét legeltet ezen a szép domborművön,

megtermett, pucér lány napozik egy csokor gaz társaságában. Minden ajtó fölött más dombormű volt, annyira nem munkásmozgalmi, mint az ember várná, hiába is próbálom beleerőltetni a témát. Mondjuk ez a szobor minden kétséget felülmúlóan ocsmány ronda:

Anya gyermekével, de hogy néz már ki? Mint egy mócsing! Jó, én tényleg nem értek a szobrokhoz, de ez a példány szerintem nem az igazi.

Én úgy gondolom, a tervezők egy-egy könnycseppet kitöröltek a szemükből, amikor el kellett dugniuk a sarokba ezt a modernistára emlékeztető négyzetes ablakos lépcsőházat:

Na, menjünk már be.

Puritán, de van az ajtón ez a rács, ami végigkíséri az egész házat, és ez menő!

A lépcsőpihenőn...

A lépcső mellett...

A folyosón...

Az ajtókon! Volt egy-két hülye, akik kicserélték az ajtajukat másmilyenre, nem tudtam lefotózni, mert épp ott sürögtek-forogtak, mi meg már így is furcsák voltunk 2 bringával meg egy tükörreflexes géppel (de ezek mobilos képek természetesen...). Volt vagy 5 emelet, de egyik házban sem volt lift, úgy láttam. Valaki egyszer azt mondta, hogy ezek a lakások elég szűkösek, hát lehet, ez nem a kényeztetésért jött létre, az biztos!

Egy másik ház, az is elég hasonló, csak kicsit bénább:

Semmi extra, de legalább a padló pepita.

Itt is ugyanaz a rács van az ajtókon, (a villanyra szekrénytől balra egy medve igyekszik fölfelé a vezetéken). Ja, by the way villanyóra szekrény: a lépcsőpihenőkön egy egy ilyen szekrény (lehet, hogy inkább gázóra-szekrény) volt, aminek az ajtaját nem slendriánságból nem csukták be, hanem mert nem lehetett becsukni a mérőműszertől:

Iszonyú meleg volt itt, ennyit mondhatok, nem volt padlás, csak tetőkibúvó, ezek tetőtéri lakások itt és baromi meleg volt még így ősszel is.

Itt is megtartották azt a jó szokást, hogy a lépcsőfordulóból ki lehet lépni egy kis "erkélyre" és le lehet nézni a parkra:

Jó ez. Ez a lakótelep semmivel nem rosszabb, mint más telepek, csak azért, mert szocreál. Akkor is emberek építettek embereknek lakásokat. Az elve a rossz az egész "stílusnak", hogy valamit rákényszerítenek az emberre, politikai irányelveket és eszméket erőltetnek, hatalmi eszközökkel parancsolgatnak gyakran hozzá nem értő, műveletlen kontárok, és nem is annyira az építészetben, mint inkább az irodalomban és egyéb művészetekben. De akkor legalább még voltak eszmék, volt valamilyen ügy, ami ellen vagy mellett ki lehetett állni, és ami miatt Faludy is hazajött a háború után megveretni magát. De az eszmék korszaka mára már szerencsére leáldozott, én is tudom.

-teti

süti beállítások módosítása