Azt hiszem, megér egy külön posztot Buda lakossága. Pest valahogy nagyon egyöntetű volt, egy massza, biztos a nagy sűrűség miatt. Ott nem figyeltem föl erre vagy arra a konkrét emberre, itt azonban más a helyzet.

Persze itt is van massza, a legmasszívabb massza (...) például a nyugdíjasok tömege. Itt a lakosság 90%-a nyugger és azon belül is nénike, nem tudom, gondolom a bácsik már kihaltak a nyanyák mellől. A nénik kétarcúak, van az ünnepi néni és a hétköznapi néni. Az ünnepi néni templomba jár és ilyenkor felveszi a kucsmát, bundát, szőrmegalléros szövetkabátot, kalapot, mintha a Nénike Divat téli kollekcióját mutatnák be a Holy Catwalk-on. De ez csak az ünnepi szerelés, a nénikék hétköznap gurulós szatyorral járnak és hihetetlen módon tolakodnak a buszmegállóban. Rendszerint az történik, hogy épp az orrom előtt megy el a busz, úgyhogy én vagyok az egyetlen ember a megállóban. Megállok valahol elöl, egy méterre a járdaszegélytől, kényelmesen. Állok-állok, és egyszer csak azt veszem észre, hogy vagy öt nyugdíjas beállt a járdaszegély és én közém. Tülekednek, mammognak, felnyársalnak a gonosz nézésükkel, amiért én még nem vagyok olyan csoroszlya mint ők, és hiába én voltam az első a megállóban, ezek a türelmetlen kriptaszökevények kitúrnak, én meg nem fogok nekiállni veszekedni 500 éves agyalágyultakkal. A legszebb az egészben az, hogy a busz általában tök üres, mindenki le tud ülni, akárhányadikként száll fel. 

Ó igen, szorosan ide kapcsolódik a lenéző budai polgárok tömege. Hiába próbálom tagadni, ez egy létező csoport, sajnos nemcsak az irigy pesti prolik kitalációja. Ezek az emberek azt hiszik, hogy többet érnek másoknál kizárólag azért, mert itt vagy ott laknak. Pedig leginkább szerencsén/öröklésen/szülők ajándékán stb múlik, hogy hol lakik az ember, ezzel aztán elég ostoba dolog büszkélkedni.

Aztán vannak az idegbetegek. Itt már konkrét esetek jutnak eszembe, pl amikor még kint laktam a francban, mindenkinek volt kutyája, szinte kivétel nélkül mind neveletlen, agresszív acsarkodó dög volt, amik állandóan ugattak. Amint az egyik rákezdte, a szembe szomszéd kipattant a házból, és elkezdett üvöltözni, hogy "hallgattasd már el a rohadt kutyádat, te szarházi, kuss legyeeen!!!" Elég kínos :D Amúgy idegbetegekkel főként a villamoson szoktam találkozni, egyszer az egyik komoly konfliktusba keveredett a fűtőtestekkel. Ész nélkül fel-alá járkált a villamosban, hogy megy-e a fűtés, minden radiátorhoz odament, más utasok lábánál matatott, hogy érezze, meleg-e vagy sem. A vezetőnek is megmondta, hogy hideg van és nem megy a fűtés, aki közölte vele, hogy fizet neki egy ezrest, ha nem megy - de ment, úgyhogy bukta. Én igyekeztem nem felvenni a szemkontaktust vele, mert éreztem, hogy bajba kerülhetek, ha nem vigyázok, főleg ha bevallom, hogy egyáltalán nincs hideg. Meg a többi hasonló ember: a kapaszkodóval veszekedő, a képzeletbeli baráttal beszélő stb - az ilyesmi mindennapos, már meg sem lepődöm.

Akkor azonban meglepődtem, amikor jó régen utaztam szintén a villamoson, leszállt mellőlem a barátom, akivel utaztam, erre a velem szemben ülő fickó elvette az öléből a szatyrát, és megláttam, hogy egy külön erre kialakított kis lyukon kikandikál a fütyije. 

Ezek félelmetes dolgok, de a legfélelmetesebb élményem az Ijesztő Ember volt. Ezzel az emberrel gyakran találkoztam a buszmegállóban, és ekkor folyton rám bámult. Nem csinált semmit, nem mondott semmit, még csak tolakodó sem volt, de folyamatosan bámult, és akkor azért még nem voltam felnőtt. Akkor vált ijesztővé, mikor már elköltöztem, és éveken át teljesen hülye helyeken futottam vele össze, pl. Kispesten vagy az egyetemen. Folyton keresztezték egymást az útjaink, remélem, ez csak egy bizarr véletlen. A külseje sem mindennapi, ijesztő kék szeme van, kiráz a hideg, ha rágondolok.

És végül én. Jó, hogy mindenkire ferde szemmel nézek, de igazából én is beleillettem a furcsa emberek miliőjébe. Egyszer utaztam (már megint) a villamoson, és láttam, hogy egy srác vitt pár iskolai rajzot, amikre rá volt írva a neve. Rákerestem (akkor még) iwiwen, majd írtam neki, hogy egy pillanat alatt mindent megtudtam róla, a telefonszámától kezdve az iskolájáig mindent, és hogy ez szerintem mennyire veszélyes. Elkezdtünk dumálni, volt, hogy találkoztunk is - ismerősök lettünk, nem nagy sztori, de egy kicsit talán mégis furcsa. 

Egy csomó furcsa ember eszembe jutott még, de nem akarom mindet leírni, se vége se hossza nem lenne, tanulsága meg egyáltalán nincs az egésznek, csak úgy leírtam.